A Ferihegyi repülőtér ajándék-, könyv-, újságboltjaiban az útravalók beszerzésén kívül talán nem csak a belsőépítész szeme látja meg, hogy az enteriőr részleteinek kidolgozottsága és az építészeti térbe történő belesimulás diszkrét eleganciája valamelyik felsőfokú végzettséggel, képességekkel rendelkező kollégájának a müve, ámha nekem tippelni kellene a tervező személyére, aligha Dragonits Márta neve ugrana be, mert én őt az „egyházmüvészek” skatulyájába helyeztem el anno. Ebbéli prekoncepciómat az „Év belsőépítésze – 2004” díjnyertese a Mátyás templomban végzett munkájával alapozta meg, pontosabban a Budavári Nagyboldogasszony Templom altemplomának és a felső templom egyes részeinek megújításával. Ez a munka és a jelentős sajtóvisszhangot keltő díjazás persze csak megkoronázása volt addigi tevezői pályafutásának, melyben valóban sok egyházi megbizatás volt.

Müemléki felújítást végzett Devecserben, Verőcén, Monoron, Szolnokon, Kecskeméten, de új templomok belső tereinek kialakításában is részt vállalt, mint pl. a budapesti káposztásmegyeri Szentháromság templom kápolnája, a kecskeméti Szent Család templom és közösségi ház, a Szociális Testvérek budapesti, hüvösvölgyi képolnája, a felsőpakonyi református templom, vagy az újszegedi Calkuttai Boldog Teréz anya templom. Utóbbit egy esküvői szertartás vendégeként véletlenül fedeztem fel, miután a boldog párt útjára bocsájtó tisztelendő úr is megerősítette azt a feltételezésemet, hogy az oltár, a szentségtartó szekrény, az ülőbútorok, nem csak egy saját mesterségében jártas és az átlagnál kreatívabb iparosember keze munkáját, hanem Dragonits Márta tervezői koncepcióját is magukon viselik. A konstruktív szerkesztési elvek, a puritánságában is nemes anyagkezelés, a színek és formák harmóniája az építészeti térrel, mind mind egy szakmáját professzionális szinten müvelő közremüködőt sejtettek, így ez esetben elsőre sikerült eltalálnom a müvész nevét, az egyházfi őszinte örömére, akit láthatólag kellemesen meglepett, hogy egy ilyen közismert személyiség - stílusáról beazonosítható tervező – dolgozott az ő templomában.

Kedves Márta!

E kissé hosszúra nyúlt bevezető után feltennék neked néhány – talán kevésbé szokványos - kérdést, mely feltehetőleg a Térmüves c. internetes portál olvasóit, s nem csak engem érdekelne.

Bármely feladat elé állítja is az embert az élet, azt becsülettel elvégezni csak valamiféle hit birtokában vagyunk képesek. Ha semmi másban, legalább abban hinnünk kell, hogy a ránk bízott munkát tehetségünk, lehetőségeink maximumán próbáltuk megoldani. Az elvárt és megkapott eredmény ettől még mindig lehet több esélyes, hiszen a saját ötlet és a végtermék között a mi területünkön rengeteg áttétel van. Te hogyan éled meg, miként kezeled ezt a problémakört?

Ez mindig feladatfüggő az én olvasatomban. Közületi munkáknál jobban lehet képviselni a szakmaiságot, lakásoknál pedig inkább arra törekszem, hogy aki ott él, az érezze jól magát, még szakmai kompromisszumok árán is. A jó kivitelezők szeretik, ha a tervezővel megbeszélhetik a felmerülő kérdéseket, így a munka kézben tarthatóvá válik.

Eddigi életmüved, a megszerzett tapasztalatok szerintem feljogosítanak az „isteni szikráról” való elmélkedésre.Erre profán feladatok esetében is szoktak hivatkozni – még az ateisták is.
Te hogyan csinálod? Miként pattan ki a mindent eldöntő ötlet, vagy munkánk során végig egy állandóan alakuló folyamat levezénylői lennénk?

Minden munkát úgy kezdek, hogy imádkozom, akár profán, akár világi. Kérem, segítsen az Isten, hogy az Ő szépségét, békéjét, igazságát tudjam adni annak akivel kapcsolatba kerülök.

A munkától és az adottságoktól függ, hogyan alakul ki a megoldás. A tér elrendezése általában „kipattan”, a részletek pedig folyamatosan finomodnak. A színek, az anyaghasználat, a megbízóval történő egyezetések az anyagi lehetőségek függvényében fokozatosaan alakulnak ki.

Van-e valami lényegi különbség a szakrális jellegü és az egyéb megbizatások között?

Ha a munkához való hozzáállást érted, akkor nincs. Mindenütt a lehetőségek függvényében a maximumot szeretném kihozni a feladatból. Talán a szakrális munkákban a meglévő gazdag , történelmileg kialakult szimbólumrendszernek a megjelenítése a mai eszközökkel és nyelven igazán izgalmas kihívás.

Terbe János és a papírbútor.
A név és a terméktípus mára egyé - fogalommá - vált.

- Honnan indultál, és miért éppen a papírnál kötöttél ki ?

- Pécsett születtem, tanulmányaimat is ott kezdtem meg. Gyermekként kedvenc időtöltéseim közé tartozott a rajzolás, barkácsolás. Később játékból szenvedély lett és tizenéves koromban csatlakoztam a Lantos Ferenc képzőművész által vezetett vizuális műhelyhez. Tőle kaptam az első inspirációkat színtan, színelmélet, arányrendszerek, aranymetszés , fibonatsi számsor, a zene és képzőművészet kapcsolata témákat illetően. A vizuális műhellyel több éven keresztül látogattam a nyári művésztelepeket Paks, Telkibánya, Tokaj, valamint rendszeresen vettem részt csoportos és egyéni kiállításokon. A rajzolás és a festés mellett sok időt töltöttem repülő-, illetve hajómodellezéssel, ahol megtanultam az anyagok tulajdonságait, technológiai jellemzőit, a tárgyi alkotás alapjait, a fegyelmet és a precíz munkát. Képzőművészeti és modellező tárgyalkotási ismereteim szerencsésen ötvöződtek és megadták a lehetőségét annak, hogy felvételt nyerjek az Iparművészeti Főiskola formatervező szakára. Ebben az időben nagy lehetőséget láttam az üvegszál erősítésű poliészter és epoxi technológiában. Diplomamunkámat E30 versenyvitorlás hajó, fedélzet és belső berendezés témában készítettem. A diploma után elindítottam saját vállalkozásomat, melynek profilja a fent említett technológiára épül. Terveztem és kiviteleztem újságárusíró automatát, kábeldobozt, telefonfülkét, ülőbútort, ultrahangos felszárító burkolatot, lakókocsit, szelektív hulladékgyűjtő családot - ez 1997-ben NIVO-díjat kapott - és megépítettem diplomamunkám alapján az "Ábránd" nevű E30 vitorlás hajót, ami a mai napig a legeredményesebb hajónak számít a Balatonon a saját kategóriájában. Többszörös magyar és kékszalag bajnok. A műanyag technológiára alapított vállalkozásom több terméke szabadalmi oltalomban részesült, újdonságnak számított. Viszont rá kellett ébrednem, hogy az anyag és a technológia sem környezetbarát, a kézi gyártás nehézkes, sok esetben gazdaságtalan és az elkészített tárgyak nem újrahasznosíthatók. Ekkor jött a nagy felismerés: váltani kell. Meg kellett találnom azt az anyagot, amelyik újrahasznosítható, környezetbarát, megfelel a korszerű technológiai sorozatgyártási igényeknek, lehetőséget ad a kísérletezésre és az új szemléleti megoldásokra egyaránt. A papír minden szempontból tökéletesnek tűnt.

- Közbevetem, hogy "az én időmben" a Műegyetemi tanulmányait belsőépítész diplomával megfejelő Blazsek Gyöngyvér foglalkozott a papírbútorral. Két irányban indította el tanulmányait. Először egy tömbszerű. iszonyatos súlyú papírhengerbe vájta az ülőformát, inkább geg, mint berendezési tárgy született. Később viszont a hullámkarton lapszerűen hajtogatta, könnyű, színes dobozokat hozva létre, melyek - óvodások képzelőerejére bízva - lehettek ülőzsámolyok, asztalok és játékszerek. Nagyméretű építőkockák, amiből várat, házat, vonatot építhettek, miután megebédeltek rajtuk.

- Én is hallottam Blazsek Gyöngyvér hullámpapír gyerekbútorairól, de a valóságban sajnos sohasem láttam ezek a tárgyakat. Külföldön több designer hozott létre értékes kartonbútorokat, tavaly pedig megjelent Franciaországban a "Carton" című gyűjteményes szakirodalom, amelyet Olivier Lebois írt és szerkesztett. Ebben a könyvben megtalálhatók a legnagyobb nevek: az amerikai Frank Gehry, a japán Shigeru Ban, a svéd Serguei Gerasimenko, a német Hans-Peter Stange és még számos nagynevű alkotó. Számomra nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy engem is megkeresett az író, hogy szerepeltetné a könyvben az egyedi bútoraimat, lámpáimat, vázáimat, újszemléletű alkotásaimat. Ez nemzetközileg és szakmailag is nagy elismerése munkáimnak. Tehát a papír beváltotta hozzá fűzött reményeimet

- Lehetnek kételyeim? A legfőbb ellenérv, hogy nem tartják időtállónak, strapabírónak ezt az anyagot, bár a papírusztekercsek szerencsés esetben több ezer évet is átéltek, igaz nem bútor funkcióval. Az ideiglenesség, a rövid időn belüli lecserélhetőség, a sérülékenység, az eldobhatóság jut róla eszébe az embereknek, a környezettudatosabbaknak pedig a gyors lebomlás és az újrahasznosítás. Viszont szakmai körökben is úgy vélik, hogy a kétségkívül olcsó de legfeljebb nemes egyszerűséggel jellemezhető papíralapanyag csupán gyermek- és ifjúsági bútorként, illetve kiállítási installációként állja meg a helyét. Mit lehet a mérleg másik serpenyőjébe tenni praktikum, esztétikum, kreativitás és gazdaságosság tekintetében?

- A köztudatban a kartonpapír egy barátságos, melegtapintású, barna tónusú anyag, amely lágyságának és puhaságának köszönhetően nem tűnik tartósnak, viszont mint minden anyagnak, ennek is lehet javítani a tulajdonságain hogy funkcionális értéket képviselő tárgyakat alkossunk belőle. Szilárdsági szempontból a hajtogatás, a többrétegű lamellás szerkezetű kialakítás hihetetlen szilárdságnövekedést jelent. Az általam készített polcok esetében a terhelhetőség 15-20 kg, az ülőbútorok esetében a teherbírás eléri a két-háromszáz kilót. A nagy igénybevételnek kitett hullámkartonok puhaságát, sérülékenységét helyi merevítésekkel, illetve a sérülékenyebb részek préselt hdf lemezborításával javítjuk. A nedvesség és felázás ellen impregnálással tesszük tartósabbá bútorainkat, ez azt eredményezi, hogy akár nedves ruhával is tisztítható.

A fent említett interjú épp egy esztendeje jelent meg a Magyar Iparművészet 2008/3-as számában. Tudjuk nem elegáns gesztus, hogy a neves belsőépítész sikerekben gazdag pályafutásáról szóló rész ezúttal csak fotókról idéződik meg, de ezúttal kizárólag a szakmatörténeti részre kívántunk fókuszálni. Ennek tanulságai tavaly óta, mit sem vesztettek aktualitásukból, mindig tanulságos olvasmány lesz ifjabb, idősebb tervezőművészek számára egyaránt. És persze ebben is benne van az alkotó személyisége.

Detre Villő szakmagyakorlásról, a múlt és a jelen értékrendjeiről, az irányultságokról, az elvárásokról és mindezek változásairól alkotott véleményével kezdte gondolatmenetét.

Régen silány minőségű anyagokból hatalmas hittel és energiával próbáltunk valamit létrehozni az igényeit artikulálni nemigen tudó, de szerencsére beleszólni se mindig akaró beruházónak, az eredmény madárnyelven szólva veréb lett, ma sokszor inkább paradicsommadarat várnak el - semmiért.

A belsőépítészet nem tart semerre, hiszen nem egy irányuló folyamat. Ha úgy tetszik, már a barlangok, kunyhók belsejének kényelmesebbé tétele, nem is szólva a komolyabb építmények enteriőrkialakításairól, díszítéseiről, berendezéséről lefedi a belsőépítészet fogalmát, de hivatássá, szakmává csak az utolsó száz évben vált, akkortól, amikor az épületek iránti igények bonyolult szaktervezői közreműködést tettek szükségessé. Persze mindig voltak-vannak építészek, mérnökök, akik kifogástalanul uralják a belsőt is, azután van, aki csak belsőket tud és akar csinálni, van, aki főleg bútort, finom részleteket, dekorációt, színezést, világítást, van, aki csak tárgyakat, és mindez az életpálya során (de akár munkánként is) más és más lehet.

Abban a korszakban, amikor mi kezdtünk (az 1960-as évek), igen nagy szükség volt belsőépítész tervezőre, több okból is. Tömérdek tervdokumentáció készült, melyeknek körülbelül harmada épült csak meg, de az utolsó szögig meg kellett tervezni, rajzolni minden részletet egyedileg – hiszen alig volt szakipar, a mainál nagyságrendekkel kevesebb volt a beépíthető készgyártmányok száma. A nyílászáróktól kezdve a teljes bútorberendezést részletrajzokig lebontva kellett dokumentálni, kiírni, a súlyokat, felületeket, árakat kiszámítani – ezt az aprólékos feladatot képtelen lett volna egy szintén agyonhajszolt építészmérnök elvégezni,. Rengeteg bolt-, mozi-, színház-átalakítás készült, a polgári miliőt mindenhol el kellett tüntetni, „leálmennyeztetni”, bedeszkázni, „korszerűvé” tenni. Nagy igény volt erre.

Mára teljesen megváltozott a helyzet, s benne az építész és a belsőépítész munkája is. A sokféle gyártmány, építési szisztéma, na és persze a számítógép miatt rengeteg résztevékenységtől felszabadultunk, így az építészek önállóan le tudják bonyolítani a belsőkhöz a gyártmányalkalmazást, berendezés kiválasztást, mindezeket a beszállítók jórészt át is vállalják. (Naná!) A tervezői munka és az építési folyamat az üzleti élet felől rendkívül irányítottá vált, mindez és a költségkímélés sok épületnél feleslegessé tette a belsőépítészt.

Míg hajdan az egyedileg kitalált és végigrajzolt megoldások sokkal jobban kötődtek a tervezőhöz, már csak azért is, mert az ő művezetése alatt terv szerint valósultak meg (bár rossz minőségben és sokszor hiányosan), most a gyártmányok válogatását katalógusokból keverni-kavarni a szállítók, érdekek, jutalékok között „kiválóan tudják” a megrendelők maguk is – vagy a feleségük, vagy a sógornőjük biztosan lakberendező-tanfolyamot végzett, és ő választ.

O.Ecker Judit szakmai karrierjét figyelve úgy tűnik, hogy a dicséretesen nagyszámú értünk (és a többek helyett) végzett közéleti munka sok fontos dolgot elfed az alkotói életútból – iparművészeti tevékenységéről méltatlanul kevesebb szó esik.

Azért bocsátottam mindezt előre az okleveles építész-tervező művész bemutatásakor, mert az ő szakmai életútja ebben a közegben íródik, szinte a szemünk előtt, ám a szerepvállalások átlagosnál jóval sűrűbb volta sok fontos dolgot elfed, épp a szakmai oldalon. Nézzük az indulást!

Az Iparművészeti Főiskolán, mint oly sokunknak, Jánossy György, Németh István, Szrogh György a tervező tanárai. O.Ecker Judit úgy érzi, utóbbitól kapta a legtöbbet. Tanulmányai megkezdése előtt, majd a diplomaszerzés után egy évtizedet töltött a Középülettervező Vállalatnál (KÖZTI). Mózer Pál műtermében kezdődött a pálya, melyet Lőrinczi Edit – későbbi nagy munkáikban állandó alkotótársa – egyengetett.

O.Ecker Judit szorgalmasan tette a dolgát. Iskola, iroda, autószalon, bemutatóterem, vendégház, raktár, bank, magánház vagy kiállítási tér belsőinek a semmiből való megteremtése éppúgy szerepelt repertoárján, mint a rekonstrukciós és felújítási tervek készítése. Mindehhez persze ismerni kell a régieken túl a folyton megújuló anyagokat, technológiákat, a színek, formák, fények hatásait. Meg kell találni a megfelelő hangot a társtervezőkkel, művésztársakkal, kivitelezőkkel, megrendelővel és beruházóval. O.Ecker valószínűleg nemcsak ötletdús tervező, jó pszichológus, de kiváló üzletasszony is, mert a sikerességhez ez is kell, a jogi ismeretekről nem is beszélve.

Így hozza aztán egyik megrendelés a másikat. Így jut a tervező a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola visszakapott épületében olyan meditációs tér megalkotásának lehetőségéhez, mely hangulata évekkel később arra készteti Erdő Péter bíboros prímást, hogy felkérje az általa nem ismert alkotót (a korábbi megbízást még Lékai László bíboros adta), vegyen részt az Esztergomi Régi Szeminárium épülte felújításának, átalakításának nemzetközi pályázatán. Ezen nem elég nyernie, fokozatosan meg kell győzni az egyes téregyüttesek funkcióváltásainak helyességéről a hierarchia különféle szintjein beleszólásra kompetenciát érzőket, maga mögött tudva persze a hazai legmagasabb egyházi méltóság bizalmát, s tökéletesen ugyanazt az álláspontot képviselni – beruházóval, kivitelezővel szemben – az e munkában is egyenrangú tervezőtárssal, Lőrinczi Edittel.

Ezek után a Régi Szeminárium dísztermét klasszicizáló hangulatúvá lehet varázsolni kazettás mozaik parkettel, erőteljes profilú gipszstukkókkal, az álmennyezet mélyedéseiből méltóságteljesen alácsüngő egyedi tervezésű bronzcsillárokkal, falikarokkal, többrétegű súlyos drapériákkal, kényelmes széksorokkal. A nagyelőadó szellőzőrendszerének eltakarása egészen más stílus kialakítására készteti az alkotópárost, miközben a 12000 négyzetméternek egységet kell sugároznia. A masszív gerenda- és boltív-imitációk ennek a térnek is komolyságot, súlyt adnak, de a világos színek miatt ez nem nyomasztó, viszont harmonizál a „bauhausos” osztású, ellentétes tónusú hangvető, hangelnyelő faburkolattal. Mindez konzekvenciákkal jár a katonás sorokban álló székek ülőlapjainak, háttámláinak formálásánál is. A konferenciatermen is visszafogott újszerűség dominál. A Hild-féle épület legizgalmasabb térélménye a könyvtárban jött létre. Az olvasóterem csigalépcsője első ránézésre felújításnak tűnik, figyelmesebben megtekintve a részleteket, észrevehető a hajdani formakincs leegyszerűsítése. Az itt sohasem létezett vertikális közlekedő új funkcióval bír, a majd öt méter magas, balesetveszélyes és elérhetetlen felsőrészű könyvespolcokat galériaszinttel felezték meg a tervezők, az erre való feljutáshoz kellettek a kis alapterületet elfoglaló spirális grádicsok. Az olvasótérben kecses fémkorlátok, üvegosztó bordás ablakok vannak, a beáramló természetes fény csak a falpilléreken talál intenzív színű, nagyon egyszerű mustrájú díszítőfestést. A bútorzat sötétre pácolt, a mesterséges világítóeszközök szinte teljesen rejtve vannak. Geometrikus mintázatú padlóburkolatba süllyesztett szellőzőrácsok olvasószigeteket vesznek körbe, ez a miliő fogadja a hittudomány kincsei közt kutatókat.

Ugyanezt a könyvtári funkciót a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolánál, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen (ezek korábbi munkák) egészen másfajta racionalizmussal oldotta meg O.Ecker és csapata. Ám, hogy ne csak rekonstrukciós feladatokról essék szó – bármiféle egyoldalúságit feltételezve - , vessünk egy-egy pillantást a 2000-ben átadott autószalonra, vagy a későbbi, irodaház átépítése során létrehozott enteriőrökre. Kreatív, minden irányban nyitott művész alkotásai közül kiemelt példák ezek, töredékei csupán az eddig megvalósultaknak.

Nem lenne teljes a portré, ha O.Ecker Judit szakma szervezői tevékenységének főbb állomásait nem említeném meg. Korábban a Fiatal Iparművésze Stúdiója, majd az Artunion Művészeti Vállalat művészeti vezetője volt. Jelenleg elnökségi tag a Művészeti Dolgozók Szakszervezetében, a Budapesti Építész Kamarában, elnöke a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozatának. Nevéhez fűződik az 1998 óta kiosztásra kerülő az Év Belsőépítésze díj, a Diploma Díj létrehozásának ötlete, emléktáblák elhelyezése szakmánk nagyjainak, pályázatok, kiállítások, belsőépítész-honlap megteremtése.

Alkotói és közéleti tevékenységét számos díjjal honorálták, 2006-ban Ferenczy Noémi-díjban részesült. Ki gondolná, hogy ez a kiapadhatatlan teremtőkedvvel megáldott dinamikus nő már hatszoros nagymama. Hogy miből meríti a hatalmas erőt, hitet, ami a család, a cég, a szakmai közélet működtetéséhez kell – sejthető, csupán az maradt számomra titok: honnan van ideje minderre? Mosolyogva felhúzza a vállát, s erről a mozdulatról eszembe jut a szakmai önéletrajz alá kanyarított arc poetica: „Olyan terveket szeretnék létrehozni, amelyekben az emberek úgy érzik jól magukat, hogy nem is tudják, miért.”

Gyürky András belsőépítész

Horváth Péter Kornél szakmai életútja a ’70-es évek második felében indult és egyre tovább bővül.
Ma, amikor a szellem alulfoglalkoztatott munkásai is inkább a szűkös, de a jövő évihez képest legalább biztos előrehozott nyugdíj menedékét választják, Kornél a magántervezői gyakorlattal „elveszített” éveket pótolja. Az AREX fm Kft. munkatársaként, főleg a BÁV Zrt-nek dolgozik ugyanazzal a szakmai alázattal és elkötelezettséggel, mint fiatalabb éveiben. Ökonómikus, etikus, lendületes belsőépítészetet művel a kezdetek óta. Természetesen az ő pályája is szakaszolható, stílusáramlatok, divathullámok már csak megrendelő igényei miatt is hatnak a tervezőkre (hacsak nem monomániásan önmagukat ismételgetik) - bizonyos anyagok, szerkezetek, technológiák használata pedig inkább a korra, mint az alkalmazóra jellemzőek.

Ha ebből a szempontból vizsgáljuk Horváth P. Kornél munkásságát, a ’70-es – ’80-as évek fordulóján a barnára pácolt tölgyfurnér, világos tapéta, sötét sky illetve velur kárpit, szürkésfehér, vagy vörös márvány burkolat, sárga-vörösréz és nikkelezett fémborítások, erőteljes korlátok, ötvös- üvegtervező társművész alkotta hangsúlyos tömegű csillárok időszaka az igényes közforgalmi terek designjában. Ezek a jegyek mindegyike fellelhető a Szegedi Somogyi Könyvtár és Csongrád-Megyei Levéltár belsőiben, melynek terveit Reinhardt Ágnessel készítették, Vermes Zoltán építész feldolgozói segítségével. Munkájukat 1984-ben a Állami Nivó-díjjal jutalmazták. A Rerrich Béla tervezte Dóm tér igen exponált helyen lévő sarok telkére Pomsár János és Péterfia Borbála által emelt ötszintes épület az építészeknek Ybl-díjat hozott.

Igazi csapatmunka folyt ott sok apró szakmai bravúrral. A belsőépítésznek jelentős szerepe volt abban, hogy sikerült áttelepíteni, és az épületen belül elhelyezni egy emlékkönyvtárat. A darabjaira szedett polcokat mentesítették a kártevőktől, kijavították, lefestették, újra flóderozták és új helyükön felállítva, visszahelyezték rájuk azokat az ősnyomtatványokat, amelyeket úgy lehet a folyosóról látni, mintha a régi Somogyi ablakán tekintenénk be. Időszakonként az érdeklődő civilek is beléphetnek a 3 traktusú térbe, ahol egyébként csak kutatók dolgozhatnak külön engedéllyel.

Horváth Péter Kornél a könyvtári és irodaszárnnyal, a klub övezettel és a reprezentatív előcsarnokkal önállóan foglalkozott. Erőt sugárzó gránit korláttartó oszlopok, masszív fémcsövek, kandelábertartók, karakteresen formált álmennyezeti lamellák, falburkolatok, ívelt vonalú bútorozás a jellemzői nemcsak ennek az enteriőrnek, de az ebben az időszakban tervezett egyéb munkáinak is. A délalföldi városnál maradva a Kárász utca elején meg van még a Képcsarnok Galéria, persze kissé átfazonírozva. Hamar elkoszolódó, de olcsón lecserélhető kresvászon került a tölgy furnérozott barnára pácolt falburkolatra, a hasonló kialakítású egyedi lamellás álmennyezet helyére szabvány gipszkarton lapok, közepükben halogén izzókkal. Így aztán szépen csillog-villog a sok bizsu, mert hát a galéria zsűrizett képei, szobrai, iparművészeti tárgyai közé a magas bérleti díj miatt be kell engedni a kommerszet. Mindenesetre a süttői vörös mészkő itt-ott kitöredezett eredeti padlóburkolatának hibáit a tulajdonos, vagy a bérlő kijavíthatta volna a legutóbbi felújítás (lerombolás során).

Kicsit arrébb, a Kárász utca közepéről eltűntek a bundák a volt szőrmeszalonnal együtt. A Klauzál téri műemlék épületbe parfümériát tervezett Horváth, a boltívekbe szerkesztett diófurnérozott polcokat, már ami megmaradt belőlük, átmázolták, kölnik, kozmetikumok helyén most sütemények illatoznak. Az Oskola utcai Malév iroda is elszállt, minden pultjával, bútorával velur borításával együtt. Kornél itt kiszabadított és a picinyke tér közepén hagyott egy öles kövekből rakott régi pillért, ezt csak azért nem likvidálta az elektromos kütyüket árusító új vállalkozó, mert nélküle összedőlne a szegedi nagy árvizet is túlélt házikó. Néhány éve még állt az 1981-ben átadott Óra- Ékszerbolt az Árpád téri passzázs sor legszélső pavilonjában. Erőteljes hullámvonalak a bordó színű velurral borított mennyezet-plasztikán és a többrétegű oszlopburkolaton – finom plaszticitás az ívesen tagolt pultok frontfalán. Fehérre dukkózott távtartó lapok szűrték, takarták ki a spot lámpák direkt fényét. Korának jellegzetes enteriőrjére volt példa ez a szaküzlet, ma már csak fotóját láthatjuk. Kicsivel odébb vagyunk már ennél a stílusnál, de éreztek ilyesmit elődeink a szecesszióval és a csőbútorokkal kapcsolatban is.

Egy zömében földfelszín alatti építménnyel (vezető tervező dr. Bachmann Zoltán) szétválaszthatatlan egységet képező, ugyanakkor teljesen szuverén munkával nyerte el B. Soós Klára méltó jutalmát, melynek bemutatására maga az alkotó vállalkozott.

Pályaművem a Cella Septichora Látogató Központ, az Ókeresztény temető együttes védőépületének belsőépítészeti kialakítása a 2000-ben Világörökség részévé nyilvánított műemlék csoport bemutatását szolgálja. Az eddig ismert temetői építmények, sírkamrák, fennmaradt falfestmények és több ezer régészeti lelet kultúrtörténetileg is kimagasló jelentőségű. A 3. századi pogány rítusoktól a 4. sz-i keresztény temetkezési hagyományokig az ókeresztény építészet születéséről tanúskodik. Sokszínűségét mutatja, hogy a korszak szinte minden szakrális épülettípusa jelen van itt.

Korábban is tudtak az itt rejtőzködő értékekről a régészek, egy kevéskét az érdeklődők is megtekinthettek belőle.

A Cella Septichora végső feltárása 2004-2006 között szinte párhuzamosan folyt a tervezéssel. Topográfiai helyzete, méretei révén, annak középpontjaként lehetőséget kínált a látogató központ információs centrumává alakítására. Koncepciónk a már korábban is látogatható és az újonnan feltárt sírkamrák és műemlékek földalatti átjárhatóságának megteremtése volt. Célunk, hogy a látogató az építménybe érve egy ókeresztény nekropolisban érezhesse magát. Fontosnak ítéltük, hogy a közönség számára egyértelművé tegyük, az egykori térszinten – azaz a valamikori napszinten – áll. A födém átláthatóságával visszaadtuk a földalatti térnek az g látványát, kapcsolatot teremtve a később épült barokk épülettel, a dómmal, illetve a külső épített környezettel. Az üvegfödémen átvezetett gyalogos – illetve gépkocsival is járható hidakra funkcionálisan is szükség volt, ezek kereszt formája is a hely szakrális voltát szimbolizálja.

Mit tehetett ehhez hozzá a XXI. sz-i minimalista enteriőr képzés?

A belső tér kialakítása rendkívül visszafogott tervezői magatartást követelt. Ez az anyag és színhasználatban így nyilvánult meg: A padozaton horganyzott acéljárólap és beton járófelület öntött ipari bevonattal. Nyersbeton a falfelületeken, üveg mellvédek a galérián és a lépcsőn. Az optikai üvegszálbetétes fényáteresztő üvegbeton a bejárati kapunál jelenik meg, melynek tervezője, kivitelezője, a szabadalom tulajdonosa Losonczi Áron. Belsőépítészeti burkoló anyagok falfelületeken, ajtók borításain, továbbiakban a bútorzatokon is megjelenő kőnemű, magas kopásállóságú Corian, un. homogén lap, fekete, fényezett kivitelben. A bejárati folyosóra fűzött mosdó helyiségek egyedi tervezésű, sötétszürke Decopon borítású válaszfalak és ajtók beépítésével készült.

Egy ilyen fajta feladat rengeteg egyeztetést, talán kompromisszumokat is követel.

A tervezés során megtapasztalhattuk az igazi csapatmunkát. Köszönet illeti a társtervezőket, és a fiatal, részben még DLA hallgatók közreműködését. Kiemelt tiszteletet és köszönetet érdemel az egész létesítmény megvalósulását fáradhatatlanul irányító, vezető építészünket, Dr. Bachmann Zoltánt. Továbbá köszönettel tartozom egykori mestereimnek, Jurcsik Károly, Jánossy György és Németh István tanár uraknak a Dr. Pogány Frigyes rektori működése alatt nyújtott nívós oktatási munkájukért.

Csavarga Rózsa nevét a szakmán kívüliek számára „Az év belsőépítésze-2002” díj sajtóvisszhangja tette ismertté, s hogy a kollégák mennyire értékelték ezt a kitüntető címet, arra mi sem jellemzőbb, mint hogy 2005-ben a Magyar Építészkamara Belsőépítész Tagozatának vezetősége őt terjesztette fel a Ferenczy Noémi díjra, - amit meg is kapott. Azokról a munkákról, melyekkel ezeket kiérdemelte sok fotót, írást közöltek. Többek közt tőle is (Rózsa azon kevés tervezők közé tartozik, akik nemcsak száraz műleírások megalkotására képesek) érzékletesen bemutatva a Cserje utcai VOLÁN Rt. Székházat és Művész utcai villa belsőépítészeti kialakítását. Volt egy kesernyés megjegyzésed is: „Legjobb munkáimat pályám kezdetén névtelenségben és visszhangtalanul készítettem.” Változott-e azóta a véleményed, vagy egy reménytelen üzenet volt a közérdeklődést formálók felé? Mit érdemes ma tudni azokról a korai művekről?

Pályám kezdetén a KÖZTI Belsőépítészeti Irodáján dolgoztam Bedécs Sándor, majd Szenes István műtermében. Az itt készült munkánk közül a volt Közlekedésügyi Minisztérium miniszteri szintjének komplett berendezéseit terveztem, melyet Pro Architectura díjjal jutalmaztak 1988-ban. Ebben az időszakban foglalkoztam bútorgyártással is. Alumínium perforált lemezből és csövekből komplett bútorrendszert készített a balassagyarmati gyár számomra. Kezdetleges ipari technológiával, egyszerű csomópontokkal készült, melyet az ICSID Award nemzetközi design kiállításon is bemutattak. Ez az időszak Magyarországon a belsőépítészet és iparművészet közös, államilag támogatott jó korszaka volt. A design fogalma még kevéssé volt ismert, ezért a művészet kategóriájába tartozott a belsőépítészet is. Az ekkor készült középületek ma is őrzik ezt a szemléletet (pl. Hilton, Veszprémi Színház, OKGT Székház) melyekben részt vettem.

Abba a bizonyos Művész utcai villába úgy költözött be az Országgyűlés 2009-ben lemondott elnöke, hogy téged, aki eredetileg nem az ő személyére és ilyen funkcióra tervezted az enteriőröket, nem kértek fel semmiféle átalakításra. Vehetjük ezt munkád teljes mértékű elismerésének is, de lehet, hogy közben belekontárkodtak a díjakkal elismert műbe. A küszöbönálló gazdaváltás vagy funkció módosulás esetén, ha megbízást kapnál, te milyen mértékben tartanád tiszteletben korábbi jegyzett művedet?

Minden belsőépítészeti munka a használat során igazoldóik be, nemcsak a funkcionális, garanciális, de esztétikai értelemben is. A minőségi anyagok és technikák, a stílussal összhangban a kor függvényei. Ha sikerül ezt a három dolgot igény szinten megvalósítani, akkor nyugodt vagyok. Általában a korábbi megrendelőim megkeresnek még 10 év után is, ezért gondolom elégedettek voltak a létrehozott környezettel. A Művész utcai rezidencia esetén soha nem találkoztam a használókkal, így nem tudom véleményüket sem. Valószínűleg a reprezentációs terek kivételével a személyes használati terek módosulnának.

Rainer Péter 60. születésnapjára szép és tanulságos ajándékot készített magának és nekünk. Nekünk alatt elsősorban a belsőépítész szakmát értem, nem kizárva azonban az ipar- és képzőművész, valamint az építésztársadalom mások teljesítményére odafigyelő tagjait és mindazokat, akik egész egyszerűen csak kíváncsiak a kortárs alkotók tevékenységére. Rainer most elszámol magának és nekünk, mivel is telt el az elmúlt harminc munkás év. Hogy az ilyenfajta kitárulkozásnak mikor jön el az ideje, az egyénfüggő, a környezet természetszerüleg a kerek dátumokat, no meg a kiugró sikereket tartja számon. Nem véletlen tehát az idei Ferenczy Noémi díj és sajnos az sem, hogy a hatodik X felé közelítő alkotót korkedvezményes nyugdíjba küldéséről szinte a kitüntetéssel egy időben tájékoztatták. Ez a kvótákkal, bértömeggel, humán erőforrással gazdálkodó lelketlen bürokrácia ajándéka a jubiláló művésznek, aki cserébe meglep minket egy kiállítással, melynek két hétre a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége ad otthont a Rákóczi út 30-ban működő Árkád galériában – régi neve Fényes Adolf terem.

Heindrich Roland gitárjátéka figyelemfelkeltő zenei keretet adott a megnyitóbeszédeknek, melyek Miskei László szövetségi alelnök felkérésére hangzottak el, Fekete György professzor emeritus, belsőépítész akadémikus és Vadász György Kossuth és Ybl díjas építő művész részéről. Fekete többek között a kivételes képességgel való elszámolás kötelességéről beszélt Pilinszkyt idézve – „Petézz le” – Vadász humorba oltott szavait Kosztolányi verssel fejezte be. Mindez írásban és ilyen terjedelmi korlátok között hangulatát illetően visszaadhatatlan, ám Maczkó Erzsébet videófelvételén feltehetőleg ebből is megőrződik valami. Ha feledésbe is merül a pillanat varázsa, a mozgó kép és a hang, mint dokumentum fent marad, akár Lao-Ce többszázéves gondolatai. Mottóját Rainer nem véletlenül kölcsönözte tőle.

„A kerék használhatósága abból ered,
hogy a küllők között és középen űr van.
Az edény használhatóságát a benne lévő űr biztosítja.
A ház azért használható, mert a falak között üresség van.
Ezért a dolgok formája az anyagból,
lényege az anyagtalanból származik.”

Hogy rövidre zárjuk a kiállított anyag elemzését az idézet utolsó két sorát, azaz a konklúziót elhagyva, mely már filozófiai mélységekbe vezet, a megelőző négy sorból emelnék ki egy-egy szót. Kerék, küllő, edény, ház. Csupa ember alkotta megfogható tárgy, nem úgy, mint az űr mely a kerék küllői közt az edény és a ház belsejében honol megtapinthatatlanul ugyanakkor elhagyhatatlanul, hiszen ha nem lennének ott, korongról, hengerről, agyagtömbről beszélnénk. A kerék, benne a küllőkkel, mint ahogy a legtöbb edény is a centralitást szimbolizálja, s az ilyesfajta szimmetriára való törekvést én sok Rainer tervben felfedezni vélem. Gömb meg piramis alakú templom, kultúrközpont céljára összerakott négy vasúti kocsi, ahol a vagonok közötti űrt, az arénateret üvegbúrával fedi le a tervező. Azaz fedné, ha megépült volna. Sajnos csak makettnyi méretben örökítödik az utókorra a piramisformájú templom vázszerkezete, s a Szent Korona tetejű gömbtemplom sem szolgálja az ökumenét. A 72 szakrális térből, mellyel valamilyen szinten foglalkozott a tervező mindössze 12-be léphetünk be, de inkább optimistán fogalmazok – egy tucatnyit felkereshetünk belőlük, s nem csak egy műemlékvédelmi szakember ötleteléseit láthatjuk az asztalfiókból előkotorva. Rainer tevékenységi körének jelentős hányada egyházi és világi műemlék-felújítás.

Utóbbiak közül Nágocson, Pölöskén, Szécsényben található kastélyok, kúriák viselik keze nyomát, s a tervek őrzik azt az alázatot is, ahogy Hollókő világöörökséget képező parasztházaihoz viszonyul. Ez különösen kényes és hálátlan feladat, hiszen úgy kell vadonatúj funkciókat telepíteni az évszázadok alatt kikristályosodott építménytípusba, melléképületeibe, udvarába, hogy a belső tartalom változása észrevétlen maradjon kívülről. Az odalátogatót ugyanis az autentikus népi építészet látványa, s nem az aktualizáló építészi teljesítmény érdekli. Hasonló visszafogottság jellemzi, ha ipartörténeti emlékről van szó, lásd Ganz Mávag Kéregöntöde színterve.

Rainer Péter 30 évvel ezelőtt olyan alapképzést, diplomát kapott a főiskolán – ma Moholy Nagy Művészeti Egyetem – s fejelt meg még jó néhány oklevéllel, szaktervezői jogosultsággal, melynek birtokában környezetünk bármely részének kialakítására magas fokon képes. Nem nyúl mellé ha épületet, enteriőrt, bútort, kertépítészeti tervet, színtervet kell készítenie. Szép példáit látjuk ennek a kiállításon, ahol nem csak a falak telnek meg tablóival, hanem egy-két példányban elkészült bútorai is helyet kaptak, még a légtérből is belóg egy vászonfeszítő szerkezet. Hogy miért nem lett tömegtermék az üveglappal lefedett rúdbútor-asztal, a hajlított, rétegelt lemez pihenőszék, a szétszedhető fotel, a sárga- kék- piros színű formicával és fekete éltakaróval borított gyermekeknek szánt lapbútor – pácolt natúrdeszka változatából látszik, hogy nem csak ezt a korosztályt célozta meg – nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy a tér két irányában meghajlított hátlapú, ergonómiailag tökéletes zenekari szék sem érte el legalább egy kisszériás sorozat legyártását. Pedig 56 terv és tárgypályázaton 64 pályaműből 43 díjazott illetve, eredményes volt, mint az a szakmai önéletrajz adataiból kiderül.

Ezeken a tényeken csak mi nem ütődünk meg, akik itt éltük le az elmúlt 60/30 évet s úgy megyünk el egymás komoly iparművészi teljesítményei mellett mint ahogy ez többek közt a képzőművészetben történik. Gadányi Jenő a magyar avantgárd korszakos jelentőségű festőművészének alkalmi jellegű kiállításaira – ezeket Rainer Péter rendezi – rácsodálkozunk a képekre, grafikákra, értéküket ma már a hivatalos művészetkritika is elismeri, azután mintha misem történt volna, megyünk tovább, a művek meg a lerakatba. Gadányi unokája a most 60/30-as ügynök nem koldul, és nem bocsát áruba semmit, mert kötelességének érzi az életmű egészének megőrzését, közkinccsé tételét. Sok egyéb közéleti tevékenysége mellett ez is az ő ajándéka nekünk. Ha tehetjük, feltétlenül nézzük meg Rainer kiállítását - az Árkád Galériában november 20-ig látogatható szombat-vasárnap kivételével.

Gyürky András
belsőépítész

Van szakmánkban egy díj, melyre egyre többen áhítoznak, s ezért mind nehezebb megszerezni azt. Elnyerése nem a pályázati anyag komplexitásán, a prezentáció szépségén, még kevésbé a tervezőművész korábban megszerzett tekintélyén múlik, hanem azon a többleten, mely a nehezen összehasonlítható, a belsőépítészet más-más szegmensét feltáró műalkotások egyikét valamilyen oknál fogva a többi fölé emeli. ,,Az év belsőépítésze” címet és a velejáró díjat Laki Pál alapította, fia Laki Péter a Laki Zrt. mostani elnök vezérigazgatója tavaly már tizenegyedik alkalommal adta át. A cég vezetése sohasem az üzleti érdekét, vagy egyéni ízlésvilágát preferálta, csupán a szépséget. Ennek dicséretéről a megnyitó beszédben szó esett, s arról is, hogy a szépség nem feltétlenül drága, az esetleges plusz kiadások később bőven megtérülnek, a csúnya viszont hosszabb távon mindig rossz üzlet. A mostani gazdasági válság mindenütt érezteti hatását, a belsőépítészeknek is új utakat kell keresni, ez lehet a modulok tervezése. Variálhatóságuk a szakma művészeinek kezében garanciát jelentene olyan területeken, ahol ma, rettegve az egyedi tervezés és kivitelezés anyagi terheitől, nem alkalmazzák őket.

Visszaidézve a díjátadás pillanatait,a Laki Kereskedelmi Központban rendezett ünnepség meghívottjai kiállítva láthatták a korábban elbírált anyag egészét. A Finta József vezette zsűri ritkán tapasztalható egységben hozta meg döntését, valamennyiüket megérintette a díjnyertes terv térré formált csendje. Az a belső csend, melyre a minket körülvevő világban, annak hiánya miatt egyre inkább vágyunk. Ez az igény helyezte Kocsis Barnabás és Kocsis Gáspár művét a többiek elé, még ha azokban esetenként nagyobb technikai bravúrokkal, csillogóbb kivitelben voltak megoldva ilyen összetett funkcionális problémák.

A testvérpár az evangélikus egyháznak teremtett új hajlékot Szentendrén. imaházat és lelkészi hivatalt magába foglaló lakot terveztek a festőinek mondott Duna parti településen. A díj tehát nemcsak a 2004 augusztusában felszentelt templom enteriőrjeiért adatott, a szakrális tér belsőinek berendezési tárgyainak tervezése egy időben zajlott az épületegyüttesével, s attól elválaszthatatlanok. S hogy miként jöhetett mindez létre?

Valószínűleg elege lehetett a helyi főépítésznek a történelmi belváros házainak léptékét szolgaian másoló, arányrendszerének mélyebb összefüggéseit fel nem táró klónjaiból. Frissebb szellemű, ám hivalkodás mentes épületet kívánhatott, amikor pályázatot írt ki a frekventált helyen lévő telek beépítésére, az egyházi rendeltetésű épületegyüttes megtervezésére. De lehet, hogy előírások kötelezték erre, mindenesetre a meghívásos pályázat nyertesi a túl nagy szakmai múlttal az idő tájt bizonyosan még nem rendelkező Kocsis testvérek lettek, aki mint láthatjuk halmozták sikereiket e lehetőség megragadásával.

Kissé szédelegve lépkedek az Andrássy úti bérpalota II. emeleti körfolyosóját elhagyva a lepusztult, sokszorosan elbarmolt, frissen privatizált épület lépcsőházából kifelé. A világörökség egy keskeny szeletét ismertem meg az imént, amikor KOVÁCS ZOLTÁN építész, tervezőművész kollégám több mint 3 órás beszélgetésünk után kikísért műterméből és búcsúzóul még mesélt az új tulajdonos által nemsokára átépítendő házról, melynek egy levert konzoltakaró gipszdíszítését odabenn őrizgeti. A bérlemények kivásárlása javában tart, nemsokára Kovács is távozik innen, halványnál is halványabb a reménye arra, hogy épp őt kérnék fel az új funkció megtervezésére, mégis őrizgeti a levert, sérült stukkót, mert egyszer még inspirációt nyerhet motívumkincséből. Nem nosztalgiázó típus. Nála az épített környezetre való odafigyelés belülről jövő kényszer. Mint az is, hogy a vállalt feladatokat legjobb tudása szerint, maximális erőbedobással oldja meg.

Az információgyűjtés, a naprakész szakismeret, a legapróbb részletekig történő tervkidolgozás, az elvtelen kompromisszumok elutasítása a művezetés során, és a saját szellemi tevékenységét őrző objektum további sorsának követése, számára evidencia. Alkotói tapasztalatait alma materében adja át, 1990 óta belsőépítészeti tervezést tanít a nemrég Moholy Nagy nevét felvevő Iparművészeti Egyetem Építész Tanszékén, ahol Szrogh György, Német István, Jánossy György voltak a mesterei. Állítja, ma sem kapnak kevesebb belsőépítészeti alapozást a hallgatók, az viszont tény, hogy a bútor teljesen eltűnt a diplomatervekből. Évekre visszamenően mutatja számítógépén növendékeinek munkáit, épp úgy számon tartja az ifjak zsengéit, mint saját dokumentációját. Vérbeli tanár. Beszélgetésünk során észreveszi figyelmem lanyhulását, vissza megy oda, ahol elvesztettem a fonalat. Általam nem ismert dolgokat elmagyaráz, leskiccel, monitorán példával illusztrál.

Nem nyugszik, amíg meg nem értem (őszinte rácsodálkozásommal nem éri be), hogy milyen nagy dolog 3-10 mm tűréshatáron belül létrehozni a Materiál Építő és Design Center belsőjének elliptikus üvegkorlátját. A majd 30 méter hossztengelyű ovális nyílást szegélyező vasbeton lemezek 1 centiméternél többet nem térhetnek el a tervtől, hiszen akkor az előre leszabott, máshol összecsiszolt márványlapok gumi tömítésű nútja nem tudja magába foglalni a 3 mm-es hibahatárú ragasztott, hajlított üveglapokat, s az ezeket támasztó saválló krómacél oszlopokat és élvédő korlátot. Más kollégákkal ellentétben mégsem a honi ipar munkakultúráját jócskán meghaladó elvárás teljesítésének kiharcolását érzi elsősorban személyes sikerének Kovács, hanem a csapatmunkát. Ilyen teljesítmény ugyanis csak akkor jöhet létre, ha a tervező bátorságát a megrendelő és a kivitelező teljes bizalma övezi. A legmerészebb elképzelések sora bukik meg a napi érdekeken átlépni nem tudó fantáziátlanságon és a járt utat járatlanért el nem hagyó óvatoskodáson. Mert mi van akkor, ha egy icipici hiba csúszik a számításokba, a gyártás technológiába, vagy a jelen esetben például a négyszer megismételt geodéziai mérésekbe. A selejt, a kár több milliós nagyságrendű. S ki akar a felelősség keresés bírósági útvesztőkbe terelt játszmájának kiszolgáltatottja lenni? Kovács Zoltán bízik magában, s igényességével bizalmat teremt maga iránt. Egykori munkáinak helyszínére, ha új feladat van, visszahívják. 1993-ban a Lisys Kereskedőháznak „még csak” 400 m2-en tervez üzletet és bemutató termet az Izabella utcába, ugyanennek a cégnek négy évvel később már 1500 m2-en székházat a Kassák Lajos utcában. Az 1995-2002 között megvalósult, összesen 52000 m2-es Metropolitan irodaházak a Tüzér u., Hun u., Csata u., térségében nagyságrendi váltást mutatnak az építész- belsőépítész vezető tervező pályáján, bár félve sorolom e számokat, hiszen a rátermettség és a szakmai siker mértékegysége nem az alapterület vagy a beépített légköbméter.

Aki világhálón belsőépítész kollegák honlapját böngészi, rendszerint párszavas biográfia után hosszú felsorolást talál megvalósult vagy csak tervben létező építészeti, enteriőr- és bútortervezési munkákról, oktatásban, szakmaelméleti területen végzett tevékenységről, elért eredményekről, díjakról. Fontos és megkerülhetetlen részei ezek az életmű bemutatásának és nagy segítség annak, aki figyelemfelkeltés céljából ragad tollat, de az adathalmaz mögötti lényeg feltárásában legfeljebb egy másoktól kölcsönzött mottó, esetleg rövid ars poetica jön le a képernyőről. Egy kiállítás, látogatás a műteremben, vagy az elkészült mű megtekintése elkerülhetetlen tartozéka a ráismerés és továbbadás folyamatának, még ha a kutakodás első tíz percében olyan érzés ejt kétségbe, mint amilyet mondjuk Szécsi Pál érzett volna ha Kodály Zoltánnal folytat értekezést a Film Színház Muzsika című lap számára. Szándékosan választottam profánnak tűnő hasonlatom alanyául klasszikusokat, hiszen a maguk műfajában immár valamennyien azok, beleértve a mára szerteburjánzó bulvármédia egyik csendben kihalt ősét is. Vissza azonban Snopper Zsuzsához és a személyes adatokhoz.

Szegeden született és ott végezte középiskolai tanulmányait a Tömörkény István Iparművészeti Szakközépiskolában, ahol a díszítő-szobrász szakon érettségizett, majd következett a Magyar Iparművészeti Főiskola a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jogelődje, ahol belsőépítész-tervezőművész diplomát szerzett. 1978 – 1988 között az Általános Épülettervező Vállalatnál gyakorolta a szakmát, s ’89-től lett szellemi szabadfoglalkozású művész. 1998-ban megalapította a Snopper Design Bt. Belsőépítészeti Irodát, ennek keretén belül folytatja ma is az enteriőr és bútortervezést, közben több éven át tanított bútortörténetet és lakberendezést, szakcikkeket publikál. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, két cikluson át a Belsőépítész Választmányának, szinte állandó résztvevője a zsennyei BOT-on folyó munkának, s ugyan csak tagja a Magyar Építész Kamara Belsőépítész Tagozatának, valamint a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének. 1980 óta folyamatosan vesz részt csoportos és egyéni kiállításokon, legutóbb az Iparművészeti Múzeum két igen rangos tárlatán – a Craft & Design-on illetve a Folytatni a teremtést – Magyar élő építészet – mutatott be műveiből.